A múlt héten brit újságírók, bloggerek járták a Tokaji borvidéket és ismerkedtek, nem csak a táj nyújtotta szépségekkel, de a borvidék valamennyi pincészete által készített boraival, pezsgőivel. Erről olvashattok most egy kis beszámolót.
A vendégeket Dr. Molnár Péter a Tokaji Borvidék Hegyközség Tanácsának elnöke köszöntötte a Béres Szőlőbirtokon, majd ezek után Somogyi Gergely tartott borkóstolót Thousand faces of Tokaj címmel. A másnap egy kellemes őszi reggeli dűlőtúrával indult Mádon, amelyet Kovács Zoltán a Royal Borászat vezérigazgatója vezetett.
Megismerkedhettek a Szent Tamás dűlővel, amely méltán az egyik legkiemelkedőbb, első osztályú dűlő a borvidéken, ami Mádon található. A hegytetőn kis elméleti tudást is kaptak arról, hogy a borvidék különleges mikroklímája, és a talajadottságai, hogyan befolyásolják a borok jellegét, miként alakul ki az aszúszem és hogyan zajlik egy szüret itt hegyalján.
A túra után 15 tételes furmint kóstolón vettek részt, amit a Zsirai Pincészet biztosított számukra. Közben pedig, Somogyi Gergely által tartott prezentációjában, körül járhattuk a borvidék, kiemelkedőbb dűlőinek történetét. Nagyon szép, kitűnő furmintokat kóstolhattak a jelenlévők, kiváló alapozás volt az ezután következett ebédnek. Ezt követően a délutáni órák a buborékokról szóltak, az újonnal épített Sauska Borászatnál, ahol Ripka Gergely tartott előadást “Tokaj is Sparkling címmel”.
10 pezsgőt kóstolhattunk, amelyeket nem szokványos ételekkel párosítva, egy igazi ízkavalkád került a szemünk elé. Sokakat meglepett az, hogy már itt a Tokaji borvidéken is sokan készítenek pezsgőt, a kis pincészetektől a nagyokig.
A pezsgős élmények után kitérőt tettek a Tarcalon lévő Áldó Krisztus szoborhoz, majd a Kikelet pincészetnél Berecz Stéphanie várta őket. Az egész napos borkóstolók hada után, a Degenfeld birtokon hajthatták nyugalomra fejüket.
Aszúszemek bódulata
A másnap még nagyobb izgalmakat rejtegetett, hiszen megtanulhattak a kedves jelenlévők igazi aszúszemeket szedni az Oremus birtokon Tolcsván. Ez volt talán az egyik legnehezebb munka, melyet valószínűleg újra és újra felemlegetnek majd.
A nem túl megeröltető, de annál nagyobb jókedvben telt aszúszüret után, régi Aszúk sora következett a Grand Tokaj jóvoltából. A rejtett kincsek között, ott lapultak több évtizedes aszúk is 1947, 1956, 1964, évjáratokból. Igazi élmény ilyen régi, élettel teli aszúkat kóstolni.
Az ebédet a Sárga borház biztosította, ahová Mészáros László is csatlakozott a Disznókő birtokigazgatója. A tartalmas ebéd után, a következő állomás, a Hétszőlő birtok 500 éves Rákóczi pincéjében folytatódott, ahol a birtokigazgató Makai Gergely köszöntötte az újságírókat. Somogyi Gergely által, betekintést nyerhettünk a borvidék második, legfontosabb szőlőfajtájába, a hárslevelű borok világába. Ritkán adatik meg az, hogy a borvidék második legfontosabb szőlőfajtáját a hárslevűt ilyen széles palettán kóstolhatták meg, szerintem mindenki megtalálta a maga kedvencét a 14 tétel közül.
Az ezt követő Sweet Tokaj borvacsorát, Harmath Csaba tartotta a Dereszla bisztróban, ahol a finom fogások mellé tokaji édes borkülönlegességet kósolhattak, többek között édes Szamorodnit, Tokaji Aszút, és Eszenciát is.
Az utolsó napon sem tétlenkedtek, Hercegkúton a világörökség részévé nyílvánított Gombos-hegyi pincesoron már Götz Ildikó várta őket, aki végig kalauzolta őket a mintegy 100 méter hosszú, riolit-tufába vájt érlelőpincéjükbe. Ez után, még egy rövid látogatást tettek a Portius, és nem utolsó sorban a Naár pincészetnél. A körutazást a Harsányi pincészetnél zárták Sárospatakon.
Így összességében egy átfogó képet kaphattak a borvidékről, az itt készülő borokról, és a pincészetek vendégszeretetéről. Reméljük hamarosan hallunk felőlük és beszámolójukat itt, a magazin oldalán is közzétehetjük.
Köszönjük a szervezést a Wines of Hungary UK-nek!